Ma már nem fenyeget az a "veszély", hogy "műemlékisek" rohannák meg egy-egy építkezés előtt a lebontásra kárhoztatott késő-középkori illetve az 1848-as szabadságharc idején épült házakat. Sajnos, bárki szinte bármit megtehet, a tulajdon szent és sérthetetlen...
Ez a videó olyan megdöbbentő, hogy szinte már hazugságnak tűnik! Pedig dehogy! Minden képkockája ellenőrízhető a világűrből. A film alatt és további cikkeinkben, no és az "Őstörténeti alapvetés"-ben közzétett többfejezetes tanulmányomban talán e film által felvetett kérdésekre is választ kapunk. Most csak nézzük türelemmel, mert akár még szövegértés nélkül is megdöbbentő élmény.
A szkíta nyereg már az ókor kellős közepén fogalommá vált. Azonban, annak ellenére, hogy a régészeti leletek közt találunk rekonstruálható maradványokat, még mindig bizonytalan terület a kisérleti régészeknek. A szkíták félelmetes harci tudását többek közt ez a nyereg szolgálta, azonban nagy valószínűséggel kengyel nélkül. De felmerül a kérdés: tényleg nem ismerték a szkíták a kengyelt? Fejlett fémművességük, és a kifinomult csúcstechnikájú íjaik sorozatgyártása mellett nem jutott eszükbe egy ilyen egyszerű eszköz? Vagy ismerték, csak elporladó szerves anyagokból, pl. egyszerű kötélfonatból, meghajlított fából készült a kengyel? Nehéz biztosat kijelenteni...
„A lovasíjászatot őseink nem szekértáborokban, nem kft-ékben, és nem „tradi íjász” fórumokon tanulták.”
Alig akad igényes ember Magyarországon, aki ne bírálná a rendszerváltás módját, hatékonyságát, sőt, némelyek még a tényét is kétségbe vonják. Keserűen emlegetik, hogy minden átalakult azért, hogy ami lényeges, az maradjon a régiben...
László Gyula elhíresült magyar íj rajzát nem véletlenül itt az avar íjnál láthatják. Hiszen az őstörténeti régészeti módszertan atyja a kettős honfoglalásssal nyitott kaput a finn-ugorhoz képest "renitensnek" tartott gondolatoknak a szoc-reál őstörténetkutatás idején. Hittük persze akkor, hogy majdan mindenki megigazul. Hát arra még várhatunk...
Nem véletlenül írtam ezt: "és/vagy"... Ma már a virtuális lovasharc korát éljük - nem csoda hát az a sok indulatos félreértés, mely a témát övezi. Egyesek őlni képesek a hucul lovacskák megkérdőjelezéséért, pedig hát távol álljon tőlünk az elfogultság. Előljáróban: ugyan hogy van bátorsága valakinek is NEM azt feltételezni, hogy őseink az összes valamirevaló korabeli lófajtát ismerték? Kik, ha ők nem? Nekik létkérdés volt a tájékozottság.
Hány évezred öröksége Árpád népének, a magyar hazatérő népnek a csodaszarvas legenda? A választ talán soha nem tudjuk meg. Azonban pillanatok alatt kibontakozik a szkíta - szarmata - hun - magyar kapcsolat, ha egy kicsit gondosabban szemügyre vesszük az alábbi (már-már az absztraktba hajló) szkíta aranyakat...
Ha csak a külsőségeknél maradunk a nagy hagyományőrzői buzgalomban, akkor idővel nem lehet majd csodálkozni azon, ha "mindenki máshogy csinálja". Így csak azt érjük el, hogy hatalmas lesz a zűrzavar a fejekben, és megosztó az érzés a szívekben. Megéri?
Alapítványunk csak keretet adott végre annak a munkának, amely szervezeti formától függetlenül folyt évek óta. Igazából az alábbi felsorolásban olyan pártoló tagok is résztvesznek, akik hivatalosan nem tagjai az alapítványnak, de tevékenységük dokumentálása nélkül nem volna teljes a kép.
A rovásírás keletkezése a múlt homályába vezet és persze viharos történészi vitákhoz. Ma már az is komoly alapokkal bíró feltételezés, hogy az írásbeliséget a magyarság elődnépei adták az emberiségnek. A tatárlakai (Erdély) rovásos cserepek 6500 éves kora önmagában megkérdőjelezi kora ókori történelmi tudásunkat.
A nagyállattartó kultúra néprajza...
Tovább a lovasíjász oldalakhoz...
Tovább a nyeregkészítéshez...
Tovább az íjászathoz...
A magyar konyha ősi ételei...
Őstörténet és kisérleti régészet...