Manapság, amikor szabadon áramlik a könyvkiadókhoz a nyugati lovas szakirodalom tengernyi divatos írása, talán okosabban tesszük, ha hiteles forrásokhoz nyúlunk. Iránytű a keresésben most is a néprajzi-történelmi hitelesség kell legyen, már csak azért is, mert pontosan a magyar klasszikusok alkottak ebben egyedülállóan nagyot.
Szép gondolatok keringenek a kényszer nélküli lovaglás módszertanáról a lóbarátok, természethű lovaglást kedvelők körében. Mi sem egyszerűbb, mint elfogadni azt az alapelvet, hogy minden lószerszám kényszer a lónak, azaz: könnyen sérülhet ló és ember "természetes" kapcsolata eme évezredes múltra visszatekintő eszközök használatával. De mi a tényleges oka a ló szerszám-mentes lovaglásának? Miért és mire jó ez a felelőtlennek látszó mutatvány?
Szürke marha, mangalica, nóniusz ló, puli, magyar agár és így tovább... De mi tekinthető "ősinek"? Egyesek szerint még az 1800-as évek környékén kitenyésztett nóniusz is. De maradjunk inkább a realitásoknál még akkor is, amikor példának okáért a nóniusz tenyésztésében tényleg részt vett jónéhány "magyar kanca", - ennél pontosabb elnevezéssel akkoriban nem illették... Azt is kevesen tudják, hogy még az angol telivérnek is van magyar kapcsolata.
A szkíta nyereg már az ókor kellős közepén fogalommá vált. Azonban, annak ellenére, hogy a régészeti leletek közt találunk rekonstruálható maradványokat, még mindig bizonytalan terület a kisérleti régészeknek. A szkíták félelmetes harci tudását többek közt ez a nyereg szolgálta, azonban nagy valószínűséggel kengyel nélkül. De felmerül a kérdés: tényleg nem ismerték a szkíták a kengyelt? Fejlett fémművességük, és a kifinomult csúcstechnikájú íjaik sorozatgyártása mellett nem jutott eszükbe egy ilyen egyszerű eszköz? Vagy ismerték, csak elporladó szerves anyagokból, pl. egyszerű kötélfonatból, meghajlított fából készült a kengyel? Nehéz biztosat kijelenteni...
Nem véletlenül írtam ezt: "és/vagy"... Ma már a virtuális lovasharc korát éljük - nem csoda hát az a sok indulatos félreértés, mely a témát övezi. Egyesek őlni képesek a hucul lovacskák megkérdőjelezéséért, pedig hát távol álljon tőlünk az elfogultság. Előljáróban: ugyan hogy van bátorsága valakinek is NEM azt feltételezni, hogy őseink az összes valamirevaló korabeli lófajtát ismerték? Kik, ha ők nem? Nekik létkérdés volt a tájékozottság.
Az őstörténeti genetikai kutatások megindulását egészen a közelmultig lehetetlenné tette egyrészt a tudományos eszközök fejletlensége, de sokkal inkább az a politikai nyomás, mely alapvetően fajelméleti felhangokat próbált belemagyarázni egy tisztán biokémiai alapokon álló tudományos eszköztár felhasználásába. Nem véletlen tehát, hogy ez a politikai hatás a mai napig tetten érhető az őstörténeti genetikai kutatások bemutatásában.
Aki egy bedobott szárú vágtában hátrafordulva lő lováról, annak nem sok újat taníthatnak a lovaglásról. Fordítva azonban igaz: igen sok vendégünk megunva a lovasiskolai "tanulást" hozzánk jött és jön tanulni... Köztük sokan örök kezdők, de évek óta lovaglók is szép számmal akadnak. Ahány kultúra, annyi lovagló stílus létezik a világon. Magyarországon az eredeti tudást a lovasíjászat felélesztéséig leginkább a csikósok őrizték meg, hiszen nekik volt legtovább erre szükségük.
Kun László királyunk – aki a kunok iránti vonzalmáért kapta e nevet –a feljegyzések szerint nem volt hajlandó kőházban, palotában élni, és ezzel a „különcnek hitt” jurta kedvelő szokásával nem volt egyedül királyaink közt... Miért?
A nagyállattartó kultúra néprajza...
Tovább a lovasíjász oldalakhoz...
Tovább a nyeregkészítéshez...
Tovább az íjászathoz...
A magyar konyha ősi ételei...
Őstörténet és kisérleti régészet...