Lovaglás egy kényelmes nagykápás nyeregben, ellazulás a természetben, miközben lovunk zabla nélkül legelészik az őzek közt. Idilli kép, ugye? Bizony, akár túl szép is lehetne, ha nem volna megvalósítható a Karahun nyeregben és a hozzá fűződő lovas kiképzést követve.
Manapság, amikor szabadon áramlik a könyvkiadókhoz a nyugati lovas szakirodalom tengernyi divatos írása, talán okosabban tesszük, ha hiteles forrásokhoz nyúlunk. Iránytű a keresésben most is a néprajzi-történelmi hitelesség kell legyen, már csak azért is, mert pontosan a magyar klasszikusok alkottak ebben egyedülállóan nagyot.
Papp György és Márton képei: lovakról, kutyáinkról, a rétről, és mindenről, ami a maga szépségével szolgál itt körülöttünk.
Sokan magányos farkasként valósították meg a lovasíjászat gyakorlati feltételeit és mégis értékelhető, sőt kifinomult tudásra tettek szert. Természetesen felemelő feladat iskolát teremteni, annak azonban súlyos anyagi feltételei vannak. Nézzük hát, mire juthat az ember milliók nélkül, de annál erősebb hittel...
"Átkot mondanék, szörnyűséges átkot, Megátkoznám az emberi világot!" De áldással kezdem, mert minden átok áldással kezdődik. Egy elrontott, meggyalázott áldással, amit az emberi világ nem tudott eltűrni, s mert nem tudta eltűrni: el kellett pusztítsa. Gyermekkorom világa volt ez az áldás. Egyetlen nagy boldog áldás, még ha nem is tudtam róla akkor.
Nem véletlenül írtam ezt: "és/vagy"... Ma már a virtuális lovasharc korát éljük - nem csoda hát az a sok indulatos félreértés, mely a témát övezi. Egyesek őlni képesek a hucul lovacskák megkérdőjelezéséért, pedig hát távol álljon tőlünk az elfogultság. Előljáróban: ugyan hogy van bátorsága valakinek is NEM azt feltételezni, hogy őseink az összes valamirevaló korabeli lófajtát ismerték? Kik, ha ők nem? Nekik létkérdés volt a tájékozottság.
Az őstörténeti genetikai kutatások megindulását egészen a közelmultig lehetetlenné tette egyrészt a tudományos eszközök fejletlensége, de sokkal inkább az a politikai nyomás, mely alapvetően fajelméleti felhangokat próbált belemagyarázni egy tisztán biokémiai alapokon álló tudományos eszköztár felhasználásába. Nem véletlen tehát, hogy ez a politikai hatás a mai napig tetten érhető az őstörténeti genetikai kutatások bemutatásában.
A patairha-gyulladást legtöbb esetben a túl energiadús takarmányozás váltja ki, ezért is tartják a patairha-gyulladást a lovak klasszikus "jóléti" betegségének. Kialakulásának emellett azonban számtalan más (pl.: hirtelen túlterhelési) oka is lehet. A diagnózis felállítása után azonnal el kell kezdeni a kezelést a komolyabb következmények elkerülése érdekében. Vannak ősi népi módszerek is, előfordulhat, hogy a kőkemény antibiotikumos ló injekciók mellet ez is segíthet.
Az ember nem lehet állatorvos is meg minden más egyszerre, éppen ezért, mielőtt a ló gyógyításával foglalkoznánk, vagy állatorvossal beszélnénk, legalább tanuljuk meg, hogy lovunk mely testrészének mi a becsületes neve. Érdemes közben megjegyezni: talán a magyar nyelv a leggazdagabb a világon a ló elnevezéseit illetően. Ha csak az anatómiai azonosításokra gondolunk, ez akkor is igaz.
Még a XIII. századi oklevelek szerint is a jobbágyoknak kumisz-adót is kellett fizetniük, no és az úri udvarok és az apátságok(!) szintén szigorúan lefölözték maguknak ezt az igen kedvelt italt. Hát még az utolsó honfoglalást megelőző évszázadokban, no akkor volt igazán kedvelt.
Aki egy bedobott szárú vágtában hátrafordulva lő lováról, annak nem sok újat taníthatnak a lovaglásról. Fordítva azonban igaz: igen sok vendégünk megunva a lovasiskolai "tanulást" hozzánk jött és jön tanulni... Köztük sokan örök kezdők, de évek óta lovaglók is szép számmal akadnak. Ahány kultúra, annyi lovagló stílus létezik a világon. Magyarországon az eredeti tudást a lovasíjászat felélesztéséig leginkább a csikósok őrizték meg, hiszen nekik volt legtovább erre szükségük.
Napi feladatok az alapítványi munkában
A nagyállattartó kultúra néprajza...
Tovább a lovasíjász oldalakhoz...
Tovább a nyeregkészítéshez...
Tovább az íjászathoz...
A magyar konyha ősi ételei...
Őstörténet és kisérleti régészet...