Harcművészet, Nagyállattartó őskultúra, Nagykápás nyereg, Néprajz

Aki igazi lovas tudásra akar szert tenni, annak szőrén szüksége tanulnia, mert még a legjobb nyereg is hamis biztonságérzetet kelt a kezdőben. - Ez az igazság egyidős a lovaglással, írtunk is eleget róla más cikkeinkben.

Nézze meg galériánkat!

Ahogy a nyereg a kezdő lovast megtévesztő kényelmességre taníthatja, úgy a zabla egy kezdő kezében pokollá teheti a ló életét. Sajnos sokan a zablához rögzített szárat mint villamosfogantyút használják, magyarán: bizonytalan egyensúlyukat a szárba történő minduntalan belecsimpaszkodással akarják visszanyerni. Eszükbe s jut a stresszhelyzet közepette, hogy a szár másik végén egy vasdarab szedi szét éppen hőn szeretett lovuk érzékeny száját.

A lovak ezt eltérő megértéssel tűrik, vagy nem tűrik. Dörzsöltebb iskola-lovak akár fogra is vehetik a zablát, így akadályozva meg a fájdalmas szájszeglet tépést. 

A lovak válasza... 

...nem marad el. Azonban a kezdő azért ember, hogy félreértse. Ilyenkor alakul ki a jó-, meg a rosszindulatú lovasiskolai lovak legendája, gyűlnek a történetek és a csonttörő élmények. Azonban a lovak válasza soha nem EGYETLEN tényezőn múlik. A lovak - nagyképűen szólva: - holisztikusan szemlélik az embert, ha kezdő, ha profi, akkor is. És ebben a lelki tényezők, pontosabban a lovas lelki beállítódása jóval döntőbb, mint a legtudományosabb zabla (eszköz) használat, vagy nem használat mikéntje.

A lovak a jó embert megkülönböztetik a rossztól

A bizonytalant a határozottól, a szeretettel áldottat a gonosztól, stb., stb. Ahogy ezt ezerszer megírtam: minden a fejben döl el, mégpedig a lovas fejében. Egy ló pontosan tudja, hogy lovasa bizonytalan jellem, avagy jóindulatú nyugalmat adó határozottság árad a lelkéből. A lovak képesek a szeretet érzelmi hullámait felfogni, ahogy az agresszió indulathullámait is. Ember ember előtt megjátszhatja, elfedheti igazi énjét, de a lovak előtt soha.

Nos ezért szólhatnak történetek ezrei a különleges tudású lovakról, a részeg csikósról, aki nem találván a hazai utat, az árokba dőlve aludta ki a mámort, s hű társa őrködött felette. Szindbádot is így vitte haza holtában a szánon hű lova... De élő példák szólnak sörpocakos versenyzőkről, akik látszólag minden öszpontosítás nélkül nyernek versenyeket, mert valójában a lovuk nyeri meg, nem ők. Azazhogy mégis ők, pontosabban annak az összhangnak a lelki energiája, amit lovukkal idők során kialakítottak.

No de vissza a zabla nélküli lovagláshoz:

A zabla nélküli lovaglás nem öncél a lovaskultúrájú népek körében.

Öncéllá, vagyis hát amolyan értelmiségi lelki csemegévé a feladat nélküli lovaglással vált. 

A dolog ott kezdődik, hogy ha lóról (és nem lóval) dolgozunk, akkor a kezeinkre igen nagy szükség van, így hát el kell engednünk a szárat. A nagyállattartó kultúrák, de még a modern kori western lovaglás, sőt: a ló-sportok némelyike is a munkáról szól, mégpedig a lóhátról végezhető munkáról. De a magyarságot nemzetté érlelő lovasíjász harcművészet is szabad kezeket kíván, nem csak a karikás ostor csattogtatás, vagy a pányva (árkány) vetés, vagy a gulyásbot célzott használata. Erről szól többek közt a lovas vadászat is, kard, puska, pisztoly, vagy íj, dárda, kelevéz, balta, az már mindegy. És erről szólt az eredeti nagyállattartó lovaskultúrából legtöbbet megőrző és komoly haderőt képviselő hajdúk története is, mégpedig nem akárhogy.

A zabla nélküli lovas tudás tehát MINDEN olyan lovas tevékenységnek elengedhetetlen része, amely a lovon és emberen kívül még egy rajtuk kivűl álló feladat teljesítésére irányul. Ha például a lovas buszkasi-ra, a lovas póló elődjére, vagy ne adj Isten a díjugratás egyes pillanataira gondolunk, akkor bizony a legkeményebb zablahasználatot a teljes szárelengedés váltogatja, helyzet és feladat kérdése az egész.

Van azonban egy a kazakoknak tulajdonított mondás, mely mindennél tisztább beszéd: "kemény zablát kezdő lovas kezébe ne adj!" Ne adj, mert aki a kanyarodást képtelen testsúly áthelyezéssel  megoldani, mert még senki nem magyarázta el értelmesen, hogy a ló "alá lép", - az bizony rángatni fogja a zablát, "kiteszi az indexet". Az ilyen lovasra a ló betanítottság függvényében reagál. Általában elhajlítja a nyakát, aztán rossz ritmusban, azaz kelletlenül be is fordul. Vagy nem.

A harc már percek óta csendben zajlik, a kezdő izzad, a ló pedig "értetlenkedik". Jön a földről a rossz oktatói parancs: - "bokázd már meg azt a lovat fiam!" 

- "Melyik oldalát rúgjam?" - kérdi az elkeseredett kezdő.

No itt a vég.

Ilyenkor jobb, ha leszállítjuk a pácienst és ha volt zabla a lovon, hát azonnal leszedjük. És itt álljunk meg egy szusszanásra: ha zabla nélkül tanítjuk a pácienst, akkor egy kudarcot a ló is az oktató is, no meg a lovas is megspórolt volna. Elég oda egy egyszerű kötőfék és egy abba karabinerrel csatolható kötéldarab. Jó, jó, eleinte formázzon a kötél kétoldalas szárat, az egyoldali majd a vizsgafeladat lesz.

Hogyan kezdjük a zabla nélküli lovaglásra történő felkészítést?

A földről. Bizony, bizony, aki lovat vezetgetni a földön járva se tud, ne üljön fel a lóra, mert felesleges.

A földről történő vezetgetés  során rengeteg megfigyelésre adódik alkalom. Ne köröztessük azt a szegény párát, vitessük el a kezdő lovasunkkal "legelni". Igazából épp' az lesz a gond, hogy a ló a kezdőt azonnal semmibe fogja venni, és fejét a földnek szögezve, konok hersegtetéssel tépi majd a füvet.

Máris van feladat. Hogyan szedjem fel a fejét a földről? Hogyan bírjam fegyelmezett lépésre? Meg tudom e ügettetni? Tudok e két irányba is kanyarodni vele? Húzzam? Vonjam? Toljam? - hajjajaj...

Nem elemzem tovább, mert a vezetgetésre is igaz az a tény, hogy még a leggyakorlottabb lovas sem tudja megkülönböztetni a megértésből történő ló-engedelmességet az emlékezetből történő ló-engedelmességtől. Igaz ez a zabla nélküli lovaglásra is. Ha már a ló tudja, akkor - "ha olyanja van" - de csak akkor, - teljesíteni fogja a legkezdőbb kezdő alatt is. Így hát mindenkinek önállóan kell e nemes kapcsolatot kialakítania - saját lovával.

Természetesen vannak alapszabályok, ezek a lovak viselkedéséből szűrhetők le, a ló anatómiai adottságaiból, társas testbeszédéből, és így tovább. A ló ösztönös tudással kerüli el az egyensúlyvesztést és ösztönösen lép el az érintés elöl.

Így hát a zabla nélküli lovaglás sem szól másról, mint lónak és lovasának többértelmű egyensúly kereséséről. A lovat soha nem elölről hajtja egy másik ló, valamint a szár hozzáérintése a nyakhoz is eszébe juttatja fajtársának kanyarodásra történő jelzését. A lovas medence környéki testsúly áthelyezése pedig a legrafináltabb lóból is kiváltja az "alálépés" válaszát, azaz kanyarodni fog az egyensúlyvesztést elkerülendő.

 Ezen közben a zabláról szó se volt... Hát persze, hiszen a lovak természetes /mozgásban kódolt/ jelrendszere teljességgel feleslegessé teszi ezt a száj körüli fájdalomról szóló eszközt. Annyi azonban tény, hogy ha egyszer egy lovat megtanítottak a zabla fájdalmaira, akkor az a ló a legkisebb hatásra is kerülni akarja majd!

- Ez tehát a zabla hatásosságának primitív magyarázata. És mivel a lovak viselkedésében nem találunk a zabla hatásaira utaló szikrányi nyomot sem, ezért nyugodtan ki lehet jelenteni: a zablával történő lovaglás a fájdalom elkerülése, a fájdalom megszüntetése - aszzociatív trükkjeiről szól.

Ezért tarjuk feleslegesnek a zablás lovaglás mindent megelőző tanítását, miközben felelősséggel ki kell mondani: csak a kölcsönös tanulás vezet el a sikerhez, csak ezután ajánlható bárkinek.

Az itt leírtak élő bemutatására előzetes bejelentkezéssel Karahun Alapítványunk itt a birtokon bárkinek áll rendelkezésére.

karahun@karahun.hu

Addig is tekintsék meg a zabla nélküli lovaglás példájaként lovasíjász filmjeink valamelyikét. <<<- 

(A lovasíjász zablamentes képek rossz minőségére mentségül: élő videókból jobbat kiszedni művészet...)