De - tudván azt, hogy a visszacsapó íj méretével fordítottan arányosan növekszik a gyártás technológiai feladata, - felmerül a kérdés: hogyan lehetett egy ilyen törpe íj félelmetes? Márpedig a két óceánt áthidaló szkíta kultúra integritását ilyen íjakkal védték csaknem egy évezreden át!
A szkíta íj, a szkíta harcművészet: maga az agyonbeszélt titokzatosság.
Szinte nincs olyan nép a földön, aki ne vállalna velük közös eredetet. Jó példa erre a germánok szkíta-hun tudata, ámbár annak van valami halvány meotiszi alapja, de most nem erről szólunk... 
Az egész ott kezdődik, hogy egyszercsak a "semmiből" – valahol 2500-3000 évvel ezelőtt - egy mesésen gazdag lovasíjász kultúrájú nép lép fel a történelem színpadára. Nem az íj az egyetlen, melyben tökéleteset alkotnak. Az aranyművességtől, a ruházkodásig, vagy akár az akkori világkereskedelem ellenőrzéséig – mindenben az ókor legnagyobb kultúráival vetekszenek. És: harcolnak is, ha szükséges - mégpedig félelmetesen hatékonyan.
Ha abból indulunk ki, hogy a görög történetírók által adott név gyűjtő fogalom, akkor közel járunk az igazsághoz, és távol az eredetük magyarázatához, valamint még annál is távolabb a velük rokonságot ápoló népek eredetmondáinak ellenőrzésétől.
Éppen ezért az írott szó keveset számít. Sokkal többet a motívumkincs, a kulturális örökség, a harcművészeti alapok. Ha ezt döntőnek tartjuk – (és miért ne tarthatnánk annak) – akkor nincs kérdés: egyértelmű a szkíta-hun-avar-magyar folytonosság. Valamint: magyarázatot kapunk arra is, hogy egészen Mongólián át Japánig és Koreáig miért és milyen forrásból öröklődött az (lovas) íjászat velünk rokonítható jellege.
A régészeti leletek szarmata forrása a legközelebbi antropológiai azonosságokkal bizonyítja a magyar szkíta rokonságot. Ne felejtsük a székely-szabír-szavárd stb. népnevekben kavargó szkíta néptörzs nevét, mely visszatér (jazig) jász alakban, ne feledjük, hogy az írás nyomai egyszerre jelentkeznek a Kárpát-medence székely hegyei közt, és az ősforrásként számon tartott sumér - kaukázusi, közép-ázsiai tájakon.
A szkíta íj önmagáért beszél!
Ez az első kompozit reflex íj, mely a fizika törvényeit a mai kutatások szerint is maximálisan alkalmazza.
Ragasztási technológia, a hajlító karok eltérő tulajdonságú rétegei: kívül ín-fiber, középen semleges fa, vagy bambusz (?), belül szaru és nyersbőr, és: felajzatlanul fordított "C" alak. De ez csak feltételezés...
Lehet e több? Ők elérték a maximumot. Mégpedig „tömeggyártásban”!
Nagy kár, hogy az aprónak tűnő részletekben vész el a történelmi valóság…
Nehezen rekonstruálható a lövés technika, a gyártásról nem is beszélve. Mert elgondolkoztató a mai méret, hiszen minden ábrázolás egy hosszú húzású íjról mesél. Ahogy híres lovas tudásukról sincs mérvadó leírás. Például: erősen bizonytalan a kengyelhasználat kérdése (elképzelhető akár az egyszerű kötél kengyel is, mely nem maradhatott fenn anyagában a régészek szerint), - miközben a magyarok pálcás zablája közismerten szkíta örökség, - az íjász művészetükre is „csak” világbirodalom-alkotó erejük a bizonyíték.
 Geometriailag talán a leghitelesebb modern szkíta íj változatot látjuk ezen a képen. De csak geometriailag, mert anyagában semmi köze az eredetihez!
A Kassai féle szkíta íj a markolatnál erős negatív görbülettel rendelkezik, ami rendkívűl fontos a többvesszős tárazásnál. Sok gyártó íja ennek a konvex görbületnek a magvalósításánál (esetenként a hiányánál ) bukik meg használat közben.
A legvalószínűbb technikai feltételezések és az eredeti források szerint is - a szkíta íj tényleg "szaru" íj! Azaz nincs törhető famagos hajlítókar, csak szarúból készült alap, rajta a szarvas, vagy marha in, na és a félelmetes ragasztó: a tokhal-enyv.
|
Eddig 0 hozzászólás érkezett. 
Címkék:
