Padányi Viktor így ír erről a táltos erejű látomás-versről: (a vers alatt olvasható majd)
Aztán, ha valaki "szociális érzékenységből" akar iskolát venni, akkor inkább ezt olvassa. Ne az elmúlt 8 évben keresse! De ne is az elmúlt 50 évben... Mert az elvett nyolc év megírathatta volna az íróval e félelmetes erejű novelláját sokszor. A többit pedig a hatalom erejével vették el. Sokadjára, Magyarországon.
"Átkot mondanék, szörnyűséges átkot, Megátkoznám az emberi világot!" De áldással kezdem, mert minden átok áldással kezdődik. Egy elrontott, meggyalázott áldással, amit az emberi világ nem tudott eltűrni, s mert nem tudta eltűrni: el kellett pusztítsa. Gyermekkorom világa volt ez az áldás. Egyetlen nagy boldog áldás, még ha nem is tudtam róla akkor.
Hol zsarnokság van,ott zsarnokság van...
Alig akad igényes ember Magyarországon, aki ne bírálná a rendszerváltás módját, hatékonyságát, sőt, némelyek még a tényét is kétségbe vonják. Keserűen emlegetik, hogy minden átalakult azért, hogy ami lényeges, az maradjon a régiben...
„A lovasíjászatot őseink nem szekértáborokban, nem kft-ékben, és nem „tradi íjász” fórumokon tanulták.”
Hej, kaptunk már mindent a gyorslövéssel kapcsolatban, "Kassai epigon", "régen is tegezből lőttek", stb. Na most akinek van szeme, látja, akinek meg nincs, annak minek magyarázni...
Jobb- és baloldal a múlt század mesterséges politikai terméke. De mi az igazság a liberalizmus körül...?A kérdés soha nem veszti el időszerűségét. Sajnos. Ezt a cikket kezeljük óvatosan, hiszen az elmúlt évtized kór-dokumentuma. Mára már az említett pártok teljességgel átrendeződtek. Végleg? Majd az idő dönti el...
Ezt a régi írásomat kénytelen voltam átmenteni a régi idők hőstörténetéből. Kritikai érzékünk azóta sem csökkent, csak hát beláttuk: a kritikához fogadó közeg is szükséges. Ha pedig nincs, akkor ez is csak a nagy akarások között leli végzetét.
Van kapcsolat! Nem is kevés, és már több ezer éves...
Tisztelt Papp György úr! Elnézését kérem az alkalmatlankodásért, de az imént tettem le a kezemből a Lovasíjászat és őstörténet című könyvet, és annyira megragadott a lovakkal kapcsolatban megírt rész
Tisztelt Papp György úr!
Elnézését kérem az alkalmatlankodásért, de az imént tettem le a kezemből a Lovasíjászat és őstörténet című könyvet, és annyira megragadott a lovakkal kapcsolatban megírt rész
A nagyállattartó kultúra néprajza...
Tovább a lovasíjász oldalakhoz...
Tovább a nyeregkészítéshez...
Tovább az íjászathoz...
A magyar konyha ősi ételei...
Őstörténet és kisérleti régészet...